Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Novemberi Magazinunk megjelent jó olvasást kívánok

2017.10.28

http://www.aquilapart.hu/magazin/AQP_Magazin_2017-11.pdf

Egy cikk a Magazinból

Pável Márta

Az emberi kapcsolatok mássága

 

Az emberi kapcsolataim egy része válságba került, intenzív tisztuláshoz érkezett.

Lehet, hogy 69 évesen érzem; egyre kevesebb időm van, és csak arra érdemesekre fordítsam, aki valóban kér, aki valóban elfogadja, amit adni tudok, aki valóban Emberként tiszteli a többi ember méltóságát, érzelmeit és idejét, a többire nem. Megtehetem-e? Lehet, hogy nem tehetném, mégis úgy érzem sárba forgattak azok az emberek, akik pl. rendszeresen a képembe hazudnak és a hazugság már olyan szinten elhatalmasodott rajtuk, hogy nem is veszik észre, hogy nem mondanak igazat. Erre nincs szükségem, én repülni vágyó lelki SAS vagyok.

Ebben a válságban az utóbbi években azt veszem észre, hogy az eddigi régi ismerőseim közül soktól megszabadulok, csendesen vagy veszekedéssel. Miért történik ez, magam sem teljesen értem. Úgy vélem már nem tartozom a hazug világhoz. Lelkileg Isten segítségével mentem el olyan messzire, hogy nem bírom a silányságot, a zavart tudatúakat, a gonoszságot, a végtelen szellemi/lelki nihiljüket. Úgy érzem sokan, nagyon sokan el vannak maguktól ájulva, hogy a sekélyes felszínt megkapják, jól tálalva magukat, mindenkit megtévesztenek, ebből jól élnek, és aki ezt nem fogadja el, annak ellenségei lesznek, hát tegyék. Úgy látom ebben a sokat nyüzsgő agyonhajszolt világban egyre több pszichopataság jön ki, és azt hiszik, nekik ehhez joguk van, hogy mindenkire ráálljanak, mindenkit hülyére vegyenek. Nekem ők a nyomorultak. Sajnálom őket, súlyosan lelki torzók.

A hazugság, mások megtévesztése nekem olyan, mint a gyilkos méreg, mindent kiirt a szívemből, nem akarok ezekről hallani sem. Úgy érzem, nekem jár az igazat mondás, különben ne akarjon senki a közelemben lenni.

Kiskoromban egyszer hazudtam,  apámtól életemben egyszer kaptam  pofont,… nos akkor…! Hatására rájöttem, ha elfelejtem mit hazudtam, akkor mindig így járok, legjobb, ha ezt végleg abbahagyom. És megtettem, még pártelnökként is mindig igazat mondok. Tudom, ez fáj, de tőlem többnyire megszokták.

Ami a legmegdöbbentőbb 40-30-20 évvel ezelőtti ismerősökből, barátokból is kijön ez a nyomorúság, akiktől meg kell válnom, ha nem akarok azon gyötrődni, mit megengednek maguknak, mit művelnek másokkal és velem is. Ezek az emberek mintha valóban megőrültek volna, hogy ezt hozzák ki magukból. Egyik – nem írom melyik képzésből – osztálytársammal 10 évig voltunk jóban, majd mikor rábíztam egy kezelést, „kapu garanciát” vállalt, és hatalmas kárt okozott nekem, becstelen volt. Vagy olyan ember, akit 30 évig ismertem – s idővel valószínűleg erkölcsileg lepusztult –, ma iszonyatosan hazudik, elfelejti már a dolgokat, de nem azért hazudik, nem…, hanem  tudatosan, szórakozik az embereken. Ugyanilyenből több is van. Egy keleti világvallás egyik képviselőjével vagy 10 éve piacon voltam, és az emberekkel úgy beszélt, úgy bánt, mint egy kapcaronggyal. Kimentem vele a piacról és ott helyben leüvöltöztem, hogy mit képzel magáról, ezekkel a szegény kiszolgáltatott nyomorgó, egy-két forintért áruló emberekkel, hogy beszél stb. Ő őszintén megdöbbent, nem is gondolta volna, hogy így viselkedik. Máig barátom, magába szállt, de ilyen kevés van, általában a megkritizált ego örök haragra veszi rá, de ezzel nem én vesztek, csak az igazamat bizonyítja be!

Azzal együtt, hogy sok ember manapság kizárja magát a belső köreimből, MÉGIS szeretem az embereket, és bánt, ha szegénységük miatt játszadoznak velük, ugyanis szegény ember általában sokkal tisztességesebb, becsületesebb, mint akinek sok pénze van, és mégis habzsol még. Az ilyen végsőkig alkuszik az amúgy is olcsó piacon is, szánalmasan nyomorúságos az egész. Végtelenül meghat, mikor kis idős nénik/bácsik pár rozzant dolgot árulnak, mert kell neki az a kis bevétel. Hogy tudnék segíteni? Elsőre jó szóval és megveszem, amire nekem semmi szükségem, de neki talán ételre kell.  

Tisztul a környezetem, ezektől a hazug, egoista emberektől lassan megszabadulok.  Voltak, akik maguktól elmentek, jól tették; mert nincsen helye köztünk annak, aki csak szívja a vérünket, az erőnket, és feleslegesen fecsérli az időnket, az menjen. Egyre jobban úgy érzem, hogy az nem kell, akitől egy beszélgetés után lelkileg hányingerem van, olyan alja dolgokat vesz normálisnak. 

Mindennap szembenézek az újabb és újabb emberi nyomorúságokkal. Szerencsémre, mára kialakult egy olyan természetem, átmentem főnixmadár-szerűségbe, hiába éget bele egy csalódás a földbe, másnap megújult tollakkal még frissebb leszek, mint voltam. Istenben meg tudok újulni. 

Sajnálom, mert önkritika hiányában ezek az emberek úgy érzik, hogy ők csalódtak bennem, de ez sem baj, mindenki úgy vezeti félre magát, ahogyan akarja.

 Megoldásnak gondolom a három lépés távolságot, senki után sem futok. Ha segítség kell, ott lesz, amikor valaki rájön, hogy Istenhez kéne fordulni, akkor segítek, hogy sikerüljön. De ha nem, akkor nem. Nincs és soha sem volt erőszak, Krisztus sem rohangált a betegek után. Azt akarta, hogy szívükből akarják őt, a ruhája szegélyét megfoghassák.

De ezek a mai emberek már nem futnak, maximum Isten elől, és nem felé!

Nem arról van szó, hogy utálom a világot, nem, hanem amit nem szeretek az, amit bűn minden formájában eltaszítok.

Azt gondolom, hogy a valósághoz közelít az AQUILA, csoportunkkal együtt vagyunk magányosak, egyre jobban érződik az emberek között. Isten és lényei sokasága velünk van, de egyre nagyobb a szakadék itt a földön a megértésünkkel kapcsolatban. Miért is? Mi nem fekszünk a többség mellé a világi fogyasztás mocsarába, nem tudok azonosulni a silány célokkal stb., ők meg nem akarnak jönni a Végtelen Isten világába.

Ezért vannak az ütközések. Sajnálom emberek.

Voltak, többségüket Isten nyugosztalja, rendesek is.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.