Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vargáné Pável Márta A nyugdíjemelés komédiája

2016.04.21

Vargáné Pável Márta

A nyugdíjemelés komédiája

Ezt az írást pártelnökként és egyben nyugdíjasként is írom.

Elképesztő, hogy Matolcsy Úr úgy gondolja, elérheti az 5 milliós plafont, meg hónapokkal ezelőtt emelték milliókra a vezetők plafonját, ugyanakkor a kormány nevében Varga Úr pedig ki meri jelenteni az 1%-ot sem elérő 2017-es várható nyugdíjemelést.

Csuda jó. Kijelentik: nincs infláció, amit nem is értek, hogy létezik, hogy nincs. Tudjuk, híres elődünk kijelentette, hogy csak annak a statisztikának hisz, amit ő csinált, ez nagyon is idevág. Infláció érezhetően van, nem is kicsi.

2-3 éve 10 000 Ft-ból egy bevásárló kocsit színültig meg lehetett tölteni vegyes dolgokkal. Ma ugyanezért fél kocsinyi árut kapunk. Nekünk dupla akkora az infláció, mint az állam által sugallt statisztikában. Nézzük alaposan, most ugyan leengedik pár élelmiszer ÁFÁ-ját, de a nagy áruházak igaz szelektíven egyesek jobban, mások kevésbé – már pár éve folyamatosan emelik a hús árát, tapasztalatom szerint kb. 35-40%-kal is nőtt, felemelték a cukrot, a gyümölcsöt, és ebből engedve azt, ami az állami bevételből kikerül mennek vissza talán a 3-4 évvel ezelőtti árakhoz. Persze, ha visszamennek az árak, mert az sem biztos. Pl. hónapokig kilónként 2-300 Ft-tal olcsóbban árulta a Tesco a húst tudom, mert ezért jártam oda vásárolni , mint az AUCHAN, aki most kezd ez ügyben némileg észhez térni.

Az országban 40% nyugdíjas olyan, aki nem is tud hetente húst venni. Meg kell nézni, mi van a kosarában, akkor kell felnézni, és látható, hogy aki kezében tartja az nyugdíjas. Mi is van benne? Farhát, nyak, olcsó tejféle, legolcsóbb kenyér, margarin.

Nézzük részleteiben, a citrom pár éve 3-400 Ft volt/kg, most fél kiló akciósan ennyi. A cukor ára szinte megduplázódott, majd kicsit csökkent, most megint 230 körül van. Az alma, ami 5 éve még 100.- alatt is volt, ma akciósan 180, de ez is ritka. (A szuper EU kivágatta az almafáinkat, a sok okos gazda meg kis zsebpénzért ki is vágta…!) Vagy a babkonzerv 90,- körül volt pár éve, most akciósan 180.-. Az étolaj már 300 alatt nincs, ezzel együtt az égben van a disznózsír, a libaháj ára is. Csak ha ezeket nézem, akkor sem igaz, hogy nincs infláció. De van, nagyon is van. Ezek, amiket leírtam, főként mind a nyugdíjasokat és a minimálbéreseket érintik.

Hogy lehet akkor 1% alatti emelést indítani? Reálisan gondolkoznak, körülnéztek? Álomvilágban élnek, a gazdagok szemüvegén át nézik a 40%-ot! Elszakadtak a józan életünktől, a magyar valóságtól.

Hiába jönnek azzal, hogy rezsicsökkenés, meg élelmiszer ÁFA-csökkentés, ha eddig is fagyoskodott a nép minimum 40%- a, és vagy evett vagy melegedett, akkor hol számít ez a csökkenés. A gazdagoknál igen, ők jobban élnek, mondhatom sokkal jobban.

Nézzük a számokat:

http://nepszava.hu/cikk/1081188-havi-120-ezer-lesz-az-atlagnyugdij  szerint az átlagnyugdíj összege havi 120 825 forint lesz. 2016-ban. ugyanakkor a

http://hirsztrada.blog.hu/2014/11/26/mindenkori_legksebb_oregsegi_nyugdij_osszege_2015_28_500_ft_oregsegi_nyugdijminimum

A mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összege 2016-ban 28 500 Ft. Ebből már megfagyni, meg éhen halni lehet csak.

Tűzifa magas ára: (az ezen a télen megfagyottak száma kb. 130 körül van, ha jól tudom, ennek kb. fele a saját otthonában fagyott meg! A kormány ne csak a gazdagoknak kedvezzen a gáz és villany rezsicsökkentésével (hogy jól fűthető lehessen a betonút, meg a medence), hanem a tűzifát csökkentse, amivel jobbára a szegények fűtenek, mert nekik nincsenek százezreik a gáz bevezetésére, meg a kazánra, így marad a kiskályha. Szórakozásból, vagy direkt környezetszennyezés miatt senki sem fűt fával! Kényelmetlen, de mással nem tudnak melegedni. Így lényegesen lecsökkentett áron kellene adni a fát mindenkinek. Ha az önkormányzatoknak adják ki, hogy a rászorulóknak adjon, akkor aki szégyenlős, vagy nincs jóban a polgármesteri hivatallal, simán meg is fagyhat. Megértem őket, én sem mennék fáért kuncsorogni. Látom a híradóban, hogy januárban/!!!!/ osztott az önkormányzat a rászorulóknak fát. Addig hányan fagytak meg? Micsoda arcátlan dolog ezzel dicsekedni, addig nem volt tél, nem volt fagy? Ha igazán emberségesen és szociális lapon is gondolkozna a kormány, akkor le kellene a fa árát vinni, pl. akár az ÁFÁ-jának a csökkentésével.

 

120 000.- körüli átlagnyugdíj. Ha ennyi lehetne minden nyugdíjasnak, jobban érzeném magamat, mert tudnám, szerényen, de valahogy kijönnek belőle. Sok helyen a nyugdíjas támogatja a keveset kereső vagy munkanélküli gyerekeit, unokáit, s ez nem ritka eset.

Igaz, ha az átlag kereset /főleg a felnyomott felsővezetők fizetése miatt is/ ennyire emelkedett; https://www.ksh.hu/keresetek 248 800 forint volt a bruttó átlagkereset, 2016. január-február hónapban. Közismert, hogy a kereskedők – haszonra törekedve- mindig azt számolgatják, mennyi és mennyiért fizetőképes a vevő, milyen magasan lehet tartani az árat, hogy még megvegyék a termékeiket. Akiknek sok van, azok nem nézik annyira, így az árak szép lassan elszabadulhatnak, mint ahogyan a fentiekben leírva történik is. Ennek a nyugdíjasok, az ápolók, az éhbérért dolgozók látják a kárát, de ezzel úgy tűnik, a kormány nem számol, nem érinti meg őket, csak a stadionok, a haverok, a – szerintünk teljesen feleslegesen kidobott milliárdok vannak az érdeklődésük középpontjában.

Mi most kiabálunk, ez is van Magyarországon, mielőtt annyira elszaladna megelégedettségükkel a ló.

Az is köztudott – ha nem közmunkás, akkor az ország dolgozóinak nagy része a minimálbérre van bejelentve. http://ado.hu/rovatok/munkaugyek/2016-ban-111-ezer-forint-lesz-a-minimalber 2016-ban 111 ezer forint lesz a minimálbér.

Nos, ez pont azt vonja magával, mintha nyugdíjasként éhezne, csak rosszabb, mert ők még nem is tudtak némi anyagi egzisztenciát építeni magunknak, és erre esélyük sem lesz. Igaz, itthon alacsonyabbak az árak, /de az sem mind, s kb. 20-40%-kal/ mint a többi nyugati országban, de messze nem annyival alacsonyabbak, mint ahol ugyannyi munkáért 2-4 x többet fizetnek. Akkor nem kell csodálkozni, ha kiürül az ország. Viszont, ha emelik a fizetéséket, a nyugdíjakat is ennek az arányában kellene emelni, a fenti vásárlási-gazdasági viszonyok miatt. A korrupciót /ami jelenleg csak növekszik/ megszüntetve, jó pár csalót, közbeszerzési maffiózót kiiktatva, vagyonát elkobozva meglenne a pénz fedezete.

A jelenlegi helyzet:

http://www.aktualitasok.hu/nyugdijemeles-mekkora-lesz-az-emeles-merteke.html Közel 2 millió nyugdíjas van ma Magyarországon, akiknek a fele havonta 100 ezer forint alatti összegből él meg. Sőt ezen felül 73 ezren vannak olyanok, akik 51 ezer forint összeget kapnak az államtól.

Nos, ezeknek az embereknek 1% alatti emelés még 2 kenyeret sem jelent. Tudom, amit az egész világ harsog, hogy nincs fedezet a nyugdíjakra. De amikor kötelezően levonták, akkor nem mondták, hogy eltapsolják, és ez jel azoknak is, akiktől most levonnak. Az állam köteles biztosítani azt, amit előbb elvett nyugdíjjárulék gyanánt. Mi azt nem ajándékba, nem haveroknak, nem ellopni adtuk oda 40 éven át, hanem hogy mikor öregek vagyunk, legyen miből élni. De nem nyomorogni! A korrektség kötelező!

http://www.168ora.hu/itthon/az-evezred-legkisebb-nyugdijemelese-jon-2017-ben-144775.html

Jövőre 0,9 százalékos lesz a nyugdíjemelés – mondta a Világgazdaságnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, a költségvetés készítésekor 0,9 százalékos inflációval számolnak. Ismétlem az inflációszámolásuk meg a valóság, az kettő. Amit a fentiekben leírtam, mindenki, aki itt él tudja, ez az igazság. Aszerint kellene a nyugdíjakat is emelni, ahogyan a minimálbér emelkedik, meg ahogyan fölmegy az alapvető élelmiszerek, tűzifa, és a nem luxuscikkek ára. Ha ezt nézném, akkor most kb. 10%-ról beszélhetnénk és nem 0,9-ről.

Végezetül:

http://propeller.hu/itthon/3211052-napi-fel-tojas-tizbol-negy-magyar-letminimum-alatt

Magyarország lakosságának több mint 40 százaléka él a létminimum alatt 2015-ben, derült ki a Policy Agenda számításából, melyet a KSH helyett készítettek el.

Ez iszonyú nagy szám. Ha valaki úgy érzi, ő felelős az országért, mert megszavazták, akkor az a 40% is az ő gondja, és köteles nekik is kedvező döntéseket, törvényeket hozni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.