Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pável Márta Paphiány, plébániák bezáratása

2017.02.02

Pável Márta  Paphiány, plébániák bezáratása

 Az alábbi hír végtelenül elkeserítő:http://24.hu/belfold/2017/01/30/felszamoljak-a-plebaniak-felet-akkora-a-paphiany/” 24hu

„Felszámolják a plébániák felét, akkora a paphiány

Imaszövetség alapításával próbál szembeszállni a papi hivatás iránt megnyilvánuló érdektelenséggel a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke. A naponta elmormolt imákon kívül azonban a gyakorlatban nincs mit tenni, Veres András győri püspök kénytelen bezáratni egyházmegyéjében a plébániák felét.”uo. „Minden nap egy hivatásokért szóló felajánló ima, valamint egy tized rózsafüzér. Ennyit kell teljesíteniük azoknak, akik támogatni szeretnék Veres András püspök új mozgalmát, amellyel a papság létszámának fogyását igyekszik megállítani.”

Előzetesen elmondanám, nem félek, ha kell, meghalok Istenért. Isten noszogatásra beszélni fogok, engem nem érdekel, hogy tetszeni fog-e az Egyházamnak, vagy a papságnak. Nem érdekelhet, mert az Egyház a miénk és Krisztus a miénk is! Ha ők be akarják zárni a templomokat, mert nem tudnak úgy nevelni embereket, hogy elég papunk legyen, az nem az én bűnöm, hanem az övék!

Tenni kéne, mi tettünk és leírom a megoldási javaslatunkat is, ami nem a bezárás.

Nagymamám arra tanított ami az egész életemet meghatározta , hogy lehetetlen nincs, csak tehetetlen ember. Főleg akkor, ha még tetteink Isten akarata szerint valók, tudjuk, semmi sem lehetetlen. Nálunk min. 15 olyan ember van (nők, férfiak vegyesen, házasok is, de nem baj!), akik – a munkájuk megtartása mellett a környezetükben ingyen ugranának Isten szolgálatára. (S mi SASok - nem vagyunk magunkkal sem elégedettek, de -, amit eddig tudtunk, megtettük: van kis magunk építette templomunk, csaknem 30 éve működő katolikus közösségünk, tagjaink Istennek a templomban, pap előtt fogadalmat tettek. Járunk haldokló betegekhez, tanítjuk az embereket, lelki segítséget adunk, s még többet is bírnánk tenni! Ha hagynák, de nem – a hiúság, a kockanézet, a spirituális erőnktől való félelem akkora ‒, nem is kerülhetünk szóba. S még szókimondóak, nonkomfortosak vagyunk, akiket csakis Isten ügye érdekel, semmi más, és ez másnak ez nagyon zavaró! De ez nem elfogadható nekik akik most bezárják a plébániákat , mert nem vagyunk elég liliomosak, mint ahogyan a gyóntatószékben, egy már meghalt atya mondta nekem.

Könyörgöm, mi Krisztust követők vagyunk, Isten sem volt liliomos, Ő is nonkomformista volt, mi csak azt akarjuk, amit Krisztus! Az Egyház a miénk is, követeljük: ne hagyják tönkremenni! Van, aki elvállalná a lelkipásztorkodást, ha módosítanának rajta, ha a papság hierarchiája ALÁ egy testvéri szolgálat néven nevezett működést beiktatna. Így a sok kis csoportot befognák, akinek eddig hallgatni kellett.

Hadd ne haljunk meg a tehetetlen Egyházzal együtt! Mi Istenért vagyunk, nem a papokért. Ha jó egy pap ismerek ilyeneket is és lelke csak az Úré, őt az Isten áldja meg, ha nem az, nincs dolgunk vele, nekünk első az Isten. Halálunkkor Istennel szembesülünk, nem a dolgát rosszul végző pappal. Hogy ő mit kap, azt nem szeretném látni.

Megoldás lenne: kb. 10 kis falunak/plébániának lenne egy papja, aki az átváltoztatást elvégzi, a gyóntatásra is van megoldásunk, időnként vizitációt tart, egyházi oldalról felügyeletet gyakorol. Pár hónap alatt erre a feladatra kiképzett, csak teológiát végzett igaz hívőket, vegyesen nőket, férfiakat az Egyház beoszthatná az üres plébániákhoz. Akiket felhatalmaznának az összes plébániai, misebemutatási, prédikálási, keresztelés, temetés, esketés, áldozatás  lehetőségével/tevékenységgel. (Ha teológiát végeztek, rosszat, tévedést nem beszélhetnek.) Mindent el tudnának végezni, és akár több ezer ilyen teológiát végzett ember van az országunkban. A papnak dolga lenne: az átváltoztatás, a gyóntatás és felügyelni ezeket a testvérek által működtetett plébániákat. Ha papnak van ideje, kapacitása, akkor bármelyik tevékenységet – akár időlegesen  is…- kiveszi magának, de úgy, hogy a terület ellátása ne sérüljön. Ez kis változtatással elég gyors megoldás lehetne, ha valóban akarnak tenni.

Az szerintem nagyon kevés, hogy ’én ugyan bezártam a plébániákat, de ti meg imádkozzatok és rózsafüzérezzetek’. Az imaszövetség alapítása tűzoltásnak sem jó. Én tudom az ima erejét, hiszek az imában és tudom, hogyan hathat, de nem mindegy, hogyan imádkozunk. Tudom, Isten is csak úgy segít meg, ha mi is teszünk, azt nem lehet, hogy kiállok az udvarra és kiabálok az ég felé. Közben nem dolgozok, nem teszek meg mindent, de majd, Uram, imádkozom hozzád, segíts meg. Ez kevés!  Ez az idő lejárt! Nem is volt ilyen. Ha nem adják meg magukat, az évezredes kemény elzárkózó konokságot nem számolják fel, semmire sem megyünk. Azt már nem is merem javasolni, amit mi teszünk, hogy elmélkedésben megkérdezzük az Urat: jó lenne-e ez így? (Persze, hogy jó!) Nagyon gyorsan tenni kéne, viharos gyorsasággal, mert a jelen konok rendszere nem, vagy rosszul működik. 21. századira kell alakítani a jelen Egyház működését, mert emberek elvesznek és mindenki Isten elé fog állni. Felelni fognak a hierarchikus papok is, és le fognak számolni az Úrral.   Megtettünk-e MINDENT KRISZTUS MŰVÉÉRT?! Jelenleg itt a Földön már szinte senkit nem érdekel, mikor az egyén meghal, hogy meddig jutott a földi létben, és ő ott áll egymaga az Úr előtt, s nem tud másra mutogatni.

Az emberek lelkét segíteni kell, az embereket kell hazasegíteni, ha ezt nem ismerték fel, akkor most üvöltve mondom: ébresztő! Nem érdekel, nem érdekelhet az, hogy most mit gondolnak, nem érdekel, ha kitiltanak, úgyse megyek el, Krisztusé vagyok, nincs hova mennem, és mert az Egyház a miénk is! DE az alábbiakat akkor is vallom és követelem, hogy ne engedjék az Egyházunkat /plébániáinkat, papjainkat, templomainkat/ hagyni elveszni!

Még egyszer elmondanám, ha valakinek nem tűnne fel, a 21. században vagyunk! Nem működnek az ezer évvel ezelőtti normák. Az emberek nagy része hitetlen, ezt is a rossz tanítás, a rossz példamutatás okozta, persze tesz hozzá a világban elhatalmasodó liberális, szabadelvű nézetek térhódítása is.

Mit lehet tenni (már a fentiekben leírtam), ha az emberek nem termelik ki maguk közül hívő lélekkel a papokat? Akkor meg kell nézni azt, hogy hol rontották el. Látható, hogy mennyi ezoterikus és az egyháztól elment ember van, ők miért tették ezt? Az Egyház merevsége is okozta ezt, mert az eltávolodott emberek – egyfajta hiánypótlásként -, kialakítottak maguknak valamiféle Istenképet. Könyörgöm, ott van, jelen van bennük az Isten utáni vágy, csak más módon. Ezeket kéne visszahozni, és majd ezeket az embereket is kellene Isten szolgálatára rendelni, s nem azt nézni, hogy lehet szektázni, pocskondiázni őket. De ne menjünk el ilyen messze.

Jelenleg az Egyházunkon belül vannak igazán hívő csoportok is, ahol tisztességes emberek szívesen szolgálnák az Istent, és nem csak gyertyavivőként, meg egyéb látszat-tevékenységekkel. Ők szívesen állnának be a papok felügyeletével plébánia vezető, lelkipásztori szolgálatra. Őket testvérnek kellene hívni, mert azok lennének az embereknek. Miért jó, ha csókolgatják a migráns kisgyerekeket oké, tegyék, ha annyira akarják, de ‒, nem ez az Egyház dolga! Központilag, pápailag kellene az egészet a fentiek szerint megoldani. Láthatják, ez a világ keresztényeinek problémája. Egyházunknak nem perifériás dolgokkal kell foglalkozni, hanem a megmaradásunkkal, a létünkkel. Nem azt kellene naponta hallgatni, hogy csak az a jó hívő, aki befogadja a migránst. Nagy baj ez is, de Jézus Krisztus megváltó tettének elveszésénél nincs nagyobb baj, hogy emberek millió halnak meg nélküle! Nem vagyok migránsgyűlölő, sajnálom őket, s hiszem, hogy ott ahol eddig éltek, ott kell őket segíteni. Ugyanakkor nagyon féltem a kereszténységet, ami éppen most – több szinten is az ördög végtelen ravasz támadását éli, halálos veszedelemben forog.

Ébresztő mindenkinek, akit érdekel Isten, keresztények/Egyház sorsa! A keresztényeknek össze kéne fogni, hogy ha a hierarchikus Egyházunk nem lép, és további bezárásokat alkalmaz, akkor ne hagyjuk, oldjuk meg így mi maguk másként. Isten nem formaságokat, ruhákat, rangokat akar stabilizálni- soha nem mondott ilyet-, hanem embereket akar magához ölelni, magába olvasztani. Jó pásztorokat akar, akik legeltetik juhokat, és nem engedik világgá menni őket, s nem zárják be a plébánia ajtókat. Megy ez ma, dolgoznak ezen ma?

uo. Az elmúlt évtizedekben a papi és szerzetesi hivatások száma sajnálatos módon folyamatosan csökken szerte Európában, így nálunk, Magyarországon is. A Győri Egyházmegyének jelenleg a hat évfolyamon mindössze hét papnövendéke van, miközben az elmúlt években számos paptestvérünket veszítettük el, írta a püspökkari elnökNéhány éven belül a mostani közel százról nagyjából felére csökkentenék a plébániák számát. A papság maga döntheti el, hogy melyik plébánia marad, melyik szűnik meg”.

Ismétlem, nagyon emészt az Isten iránti buzgalom, mi az, hogy felszámolják a plébániákat? Így is kevés mise van, sokszor rossz prédikációval. A papok kiégtek, így sokszor a szolgálatuk sem olyan minőségben zajlik, van amikor nem is lehet elvárni, ha egy pap naponta több misét mond. Nem értem, hogy miért ez a nagy ellenállás, miért nem adják át azt, amit nem bírnak elvégezni. Nem ők a lényeg, hanem Isten! Több ezer civil ember van hazánkban, aki teológiát végzett /hittanár. Ha csak a fele állna munkába, akkor is minden plébániára 2 ember is jutna, és, munka mellett párban is (2-2 napot dolgozva) elvégezhetnék a lelkipásztori ellátás szolgálatát.

Kérdezem: mi a fontosabb, az, hogy ragaszkodjanak a kétezer éves hagyományokhoz, vagy hogy Isten megváltó műve, a Jézus Krisztus által létrehozott Egyházon át eljusson az emberekhez?

Cél, hogy minél több embert vonjunk be, minél többet mondjunk el az evangéliumokból. A mi részünkről 15 ember biztosan készen állna a feladatra, de nem látszattevékenységre (ahhoz mi eddig is túl komoly munkát végeztünk): gyertyákat vinni, asszisztálni, meg egyebeket, hanem komoly evangelizációs munkára.

Nem hagyhatjuk, milyen gyalázat az, hogy európai templomokban diszkók működnek, vagy múzeumoknak használják őket, van olyan, hogy mohamedán mecsetté lesznek. Krisztus felé való árulás ez nekünk! Nem vérzik a szívük?! Az Egyháznak nem az a dolga, hogy meggyőzze az embereket, hogy Istenhez vezesse?! Valljuk, az a cél, hogy minél több ember úgy haljon meg, hogy kiteljesedett abban, amiért életet kapott.

dscf8101.jpgPROHÁSZKA OTTOKÁR: Legyetek világító emberek

... Én ma látni akarok, én az én kötelességemben, az én napszámomban istentiszteletet, a testvérekben jó lelkeket, az én otthonomban hálára indító nagy adományt akarok látni. Ha az ember úgy beszövi a napi életbe, és ebben gyakorolja magát, megszabadul a vak és néma szellemtől, mely, ha nem is az ördög, de árnyéka a rossznak, mely alatt a világ szenved. Uram, adj szemeket, hogy lássalak. Lássam utaidat, világodat. Uram, add, hogy halljam szavadat, törvényedet. Ne legyek néma, süket, vak.”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szt. Pio leveléhez

(Pável Márta, 2017.02.10 10:45)

Köszönöm, hálásan köszönöm, most szakadozik a szívem.
Ismertem ezt a részt..., és nagyon idevág.
Végtelenül köszönöm, mert ezt tudom én is, nagy baj van.
Isten megáldja, hogy beidézte. AQUILAnak kiemelten tisztelt szentje Sz.t Pió Atya.
Szeretettel, hálával Márta

Szent Pio Atya 1913.április7.-ei levele P Ágostonhoz

(Napraforgó, 2017.02.10 09:11)

"Mielőtt pénteken reggel felkeltem volna, megjelent szobámban Jézus. Teljesen összetört és a sebektől eltorzult volt. A szerzetes- és világi papság, közöttük egyházi méltóságokat viselők sokaságát mutatta meg nekem. Egyesek éppen miséztek, mások a szentmiséhez készülődtek, ismét mások - a szentmise befejezése után vetkőztek. Gyötrelem volt látnom, ahogy Jézus szenved a fájdalomtól. Meg akartam kérdezni, mitől kínlódik. Nem felelt, de tekintetét a papokra irányította; kissé később rémülten és kimerülten elfordult tőlük és rám nézett. Félelmem egyre nőtt. Arcán két könnycseppet láttam végiggördülni. Felháborodva kiáltott fel: - "Mészárosok!"
Ismét rám nézett és így szólt: - Fiam, ne gondold, hogy halál-félelmem csak három óráig tartott. Nem. Ezek miatt, a jótéteményekkel elhalmozott lelkek miatt, a világ végéig halálosan gyötrődöm. Amíg halálfélelmem tart, ne aludjatok! Lelkem a részvét, az együttérzés egy-egy cseppjét sóvárogja; de magamra hagynak a közönyösség terhével. Szolgáim hálátlansága és közönye gyötrelmeimet még nyomasztóbbá teszi.
- Ó, milyen lelketlenül viszonozzák szeretetemet! És ami még inkább elszomorít, közönyükkel a megvetés és hitetlenség is párosul. Hányszor lesújtottam volna rájuk, ha az angyalok és az engem szerető lelkek ettől vissza nem tartottak volna!... Írd meg lelki atyádnak és mondd el neki, amit ma reggel láttál és hallottál. Kérd őt, mutassa meg leveledet a tartományfőnöknek..."
(In: Blanár Mihály: Pio Atya. A titokzatos karizmatikus, Kiadó: Testvéri Szolgálat Alapítvány, 137-138. old.)

nordlys7107@gmail.com

(Kaba, 2017.02.08 15:32)

Kedves Márta!

Legnagyobb gondom az Ön cikkével és a megnyilvánulásaival kapcsolatban, hogy nem a szeretetet érzem belőle mások felé, hanem a támadást és agressziót, és az "én okosabb vagyok mindegyikőtöknél, még a püspököknél is" hozzáállást. Azonkívül egy szikra alázatot sem érzek Ön felől, pedig Isten embereinek ez az ismertetőjelük. Elhiszem, hogy Isten és az egyház a legfontosabb Önnek, de - és nem bántásnak szánom - az írásaiból nem ez sugárzik. Jószándéka ellenére sem Isten szolgálja, hanem a saját elképzeléseit. Nem véletlenül kaptuk a püspökeinket, papjainkat. Imádkozom azért, hogy Ön is átengedje magát Isten vezetésének és szeretetének, és az Ő akaratát próbálja megvalósítani, ne a sajátját.

Ja, és nem vagyok olyan, aki egy pap puszta látványától térdre roskad elragadtatásában :) Kritikus vagyok velük, ha kell, de elfogadom, hogy Isten őket rendelte a vezetésünkre. Pont azért, hogy ne szálljunk el annyira, mint ebben a cikkben is látom. Nem lenne sok értelme annak, ha vak vezetne világtalant.

Ismétlem, őszinte szavaimat nem bántásnak szántam, hanem jószándékú észrevételnek. Istent akarja szolgálni, de az ilyen megnyilvánulások nem viszik közelebb Hozzá az embereket. Engem kifejezetten bántott az a hangnem, ami a cikkében megnyilvánult.

Re: nordlys7107@gmail.com

(Pável Márta, 2017.02.08 18:57)

Ezt a szöveget hallom 30 éve, nem hat meg. Az önök helyzete azóta csak romlott. Nem velem kellene foglalkozni, örülnék, ha javító szándéka elsősorban Egyházunkra irányulna és nem rám. Imádsága erejét fordítsa az Egyházunkra, mi ugyanis az Úrral élünk. Én Istenért vagyok, és nem azokért, akik Isten ügyét veszni hagyják, és hogy kinek a véleménye áll, azt majd Isten eldönti. Minden jót, Márta.

Re: nordlys7107@gmail.com

(Szókratész, 2017.02.08 22:20)

Kedves Nordlys!
Őszinte mély csodálkozással olvastam a hozzászólását, melyben megemlíti (megemlíti és nem indokolja), hogy a fenti cikkből nem a szeretetet, hanem a támadást, agressziót, beképzeltséget, alázatlanságot érzi. Teljesen ledöbbentem, mert bennem épp az ellenkező kép alakult ki: az Egyházat féltő szeretet, mely megoldási javaslattal áll elő, konkrét elképzeléssel, indoklással (mely az ön hozzászólásából hiányzik); alázat, mely felvállal az Isten ügyéért olyan konfliktushelyzeteket, melyet például az önhöz hasonló, a változásokra kevéssé nyitott, beszűkült tudatú emberek keltenek; és végül a beképzeltség helyett a szerénységet, mely beismeri, hogy vigyáznunk kell többek között "az ördög végtelen ravasz támadásaira".
Két dologra nem reagáltam, a támadásra és az agresszióra. Ezek éppen annyira vannak jelen a cikkben (már amennyire én ezt megítélni képes vagyok), amennyire jelen volt a prófétáknál, Krisztusnál, szenteknél (ha kíváncsi a részletekre, elküldhetem).
Éppen ezért szeretném kérdezni, hogy mik voltak azok a részek, mi volt az a szófordulat, stílus, bármi, ami a negatívumokat ébresztette fel önben és nem a szeretetet, mint bennem? Lehet, hogy az olvasó hozzáállásán is függ a reflexió milyensége?

Másik dolog, amire szintén rácsodálkoztam, az egy olyan logikai bukfenc, amit nem tudok hova tenni. Számomra ugyanis elképzelhetetlen az, amit ön ír, hogy valakinek Isten és az Egyház a legfontosabb, mégis a saját akaratát akarja megvalósítani, nem az Istenét. Ezt esetleg újra átgondolásra javaslom.

Másik furcsaság, hogy hivatkozik a bibliai mondásra: vak vezetne világtalant. A cikk éppen arról szól, hogy ne a szektáknak, ezoterikus csoportoknak adjuk át az Egyház helyét az által, hogy bezárják a plébániákat, hanem hogy teológiát végzett emberek segítsenek a plébániák szolgálatában. Tehát úgy vélem, hogy nem a cikk "szállt el" - az ön szavaival élve - hanem én úgy látom, hogy éppen ön a beképzelt és elszállt ember, mert képes egy cikk alapján ilyen ítéletet írni.

Végül pedig, hogy a hangnem bántotta önt, azt teljesen megértem, hiszen pszichológiából is tanítják, hogy az emberek többsége elutasítással reagál egy megszokott rend felborítását, megváltoztatását, fejlesztését célzó ötletre, főleg akkor, amikor - valóban - kemény hangnemben, prófétai segélykiáltásról van szó. Ez a kiabálás nem azért van, hogy kellemes legyen. Lehet elsőre bántó, de át kell gondolni, és rá kell jönni, hogy igaz, és szükséges.

Őszintén remélem, hogy a fenti kérdésemre választ kapok, szavaimat nem bántásnak szántam, hanem jószándékú észrevételnek és érdeklődő kérdésnek.

Völgyi úrnak

(Pável Márta, 2017.02.08 15:17)

Köszönöm

Budafok

(Völgyi András, 2017.02.08 15:14)

Olvastam az AQP írását, amiben a lecsökkent katolikus egyházi szolgálatra az u.n. "civil" , ám alaposan képzett hívek igénybevételét meg kellene fontolni, és
amíg nem késő - igénybe venni. Ezt fanyalgás, és hogy ne mondjam, általános
elutasítás fogadta. Ezt tették - a válaszokból fellelhetően - akik hivatásos egyházi szolgák. Sajnos elfelejtik, hogy a történelem során, ha nem is ebben a formában ez már számtalanszor megtörtént. Mert mire voltak a "Rendek" hivatva, ha nem erre?
De most, a XXI. században nem hogy a Rendek száma és létszáma alaposan lecsökkent, de a tényleges, hivatásos, felkent "szolgákban" is alapos hiány jelentkezik.
Akkor mi a teendő? Én, mint kívülálló, de mégis e világot élő, s gondolkozni
próbáló ember azt mondanám, hogy a kétezer évesre mondott "működési"
- és itt a lényeg ezen van: működési !- dogmákat felül kell vizsgálni, és megindítani - amíg nem késő- azok revideálását. Szerintem a segítségre nyújtott kezeket, legyen az bármilyen közeg, nem ellökni, hanem megsimogatni kell. S mindazokat, akik az emberiség javát, a társadalom nyugalmát, biztonságát, a jövőt szolgálni akarják, szeretettel kell fogadni, s ha látszólag kevesebbre predesztináltak is, segíteni, mindenáron megtartani kell, s örülni annak, hogy nyitott szemű emberek vesznek minket körül, ha kis számban is. Meg kell hallgatni az ő szavukat is, mert világlátásuk, gondolkodásmódjuk, előtanulmányaik, nem utolsó sorban tapasztalataik
nagyon sok potenciális lehetőséget rejthetnek, melyek elfecsérlése óriási könnyelműség, hogy ne mondjam: bűn!

apologetica.hitvedelem@gmail.com

(Apologéta, 2017.02.07 11:06)

Kedves Testvérek,

Szívesen válaszolok magánban a fenti email címen minden kérdésre, arra is aki nem ért egyet.
Én ritkán látogatok oldalakt (a ptersziklaja.hu kivételével) inkább csak RSS-n olvasom a híreket, amit fontosnak gondolok, azokba olvasok bele. De hőnszeretett KRISZTUSI -az egyetlen - egyházunkat érintő hírek és kezdeményezések mindig fontosak számomra.
Ezért írtam azt, hogy emailben mindenkivel szívesen váltok eszmecserét, de ami nagyon fontos, hogy nem érzelmi alapon, hanem csak és kizárólag teológiai alapokon.
2017. február 7.

In Christo et Maria [Krisztusban Máriával]
Apologéta
"Egy világi hittanár"
apologetica.hitvedelem@gmail.com

Re: apologetica.hitvedelem@gmail.com

(Pável Márta, 2017.02.07 12:15)

Kedves Világi Hittanár!

Egyrészt egyetértek azzal, amit írt.
Amit az Egyházról írt, azok alapdolgok.
Másként pedig nem értek egyet, ezeket sorolom:
1. Kérdezem Öntől; „Az, hogy világiak lássanak el plébániákat, meglátásom szerint tévút.” Ha ez tévút, akkor, amikor Jézus Krisztus a földön élt és Új szövetséget akart velünk kötni – okokat ismeri, ha hittanár –, nem a civilekhez, a világiakhoz fordult? /Többségükben nem rabbik voltak az elhívottak, hanem halászok stb./ Nem őket tette meg apostolának? Most meg hirtelen már arra sem jók a teológiát végzett világiak, hogy felfrissítsék, életbe tartsák Krisztus művét? Nem értem. Ez baj, hogy ezt már elfeledték.
Azt Ön is elismeri, hogy baj van, én megoldást kínáltam és vallom, jó lenne, csak jól kellene válogatni, jól előképezni, és az indokolatlan keménységet Istenért, egyfajta rugalmassággal kell felváltani. Lehetőséget adni arra, hogy ha bárki is nem jól végzi Isten ügyében a dolgát, rögtön leváltható legyen. Isten az első, nem más.
2. Idézem Önt:”…az eretnek neo-katekumenális úttól…,” arról beszél, ami alább olvasható?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Neokatekumenális_Út „2002. június 29-én a Világiak Pápai Tanácsa ’ad experimentum’ engedélyezte öt évre a Neokatekumenális Út statútumát (alkotmányát, alapító okiratát), melyet az ötéves próbaidő alatt végzett különböző szintű vizsgálatok után 2008. május 11-én XVI. Benedek pápa véglegesen jóváhagyott ” (Kiemelés tőlem)
3. Az alábbit én is így gondolom, hogy rendben: „Megértem Veres püspök atya felhívását, de RADIKÁLISAN (RADIX = GYÖKÉR) KELL VISSZATÉRNI A KRISZTUSI ALAPOKHOZ, ÉS ONNAN ÚJRAÉPÍTENI EGYHÁZUNKAT, HITÜNKET.” Az AQUILA igyekszik őskeresztnyi módón gondolkozni, élni, amennyire lehet. Nekünk Jézus Krisztus követése az első.
4. ADJA ISTEN, HOGY ÍGY LEGYEN, DE ERRE JELENLEG NEM SOK ESÉLY VAN. Önt idézem: „EGYBEN biztos vagyok. Ha az egyház, a püspökök visszatérnek a Krisztusi tanítás gyökereihez, és nem üldözik a tradíciót, akkor a helyzet ugrásszerűen fog javulni, a paphiány csökkenti”.
Végezetül, ha eszmecserét szeretne velünk folytatni, mi az AQUILA (tudja SAS) nyitottak vagyunk, szeretettel látjuk akár többedmagával is.
Címünk www.aqp.hu honlapon megtalálható és telefon is, kérem szóljanak előre, ha jönnek.
Testvéri szeretettel Pával Márta hittanár
Ui.
Én a következményeket is felvállalva kiírtam a nevemet is.
Megjegyzem, annyit tudok latinul, hogy letehet a fordításról.



apologetica.hitvedelem@gmail.com

(Apologéta, 2017.02.07 10:57)

Kedves Kolléganő,

Érdeklődve jöttem a petersziklaja.hu oldalról olvasni a cikket.
Reakcióim:
1./ Az egyház nem a mienk, hanem az egyház mi vagyunk. Mi, megkeresztelkedett, római-katolikusok vagyunk Krisztus titokzatos teste, a Szentlélek temploma.
2./ Vizsgálni kell a megoldáshoz, hogy miért nincs elég pap, miért nincsenek hivatások, illetve akik vannak, miért olyanok, amilyenek. Nos, én azt gondolom a kiinduló pont a II. Vatikáni Zsinat Zsinat, illetve az ott elprotestált szentmise, illetve letérés a kétezer éves tanításról, letérve a Tridenti Zsinat konstitúcióiról. Ez egy hosszabb fejtegetést és bizonyítást igényelne, de az tény, hogy a hagyományos (a tridenti rítusú) szemináriumok tele vannak jelentkezőkkel, ott nincs pap hiány. Amíg (Ferenc) pápai parancsra nem kényszerítették vissza a zsinati teológiába az Immaculata Ferenceseket, addig szűk két évtized alatt a hivatásaik és szenteléseik száma, szinte logaritmikusan nőtt, gyarapodot. Mind a férfi, min a női ágon. De ez igaz pl. a Piusbruderschaft esetében (mind a hat szemináriumban) is. A napokban hallottam, hogy az egyik megyéspüspök (szándékosan nem nevezem meg) felfüggesztette (kirúgta) hitoktatóját, mert tradícionálisan (az eredeti tanításnak megfelelően) mert gondolkozni és tanítani a faluiban.
3./ 15 évvel ezelőtt én is így gondolkodtam, hogy Állandó diakónusokat kell képezni és szentelni a közösségek ellátására, és az Áldozópapok pedig időszakosan ellátják azokat a "feladatokat, melyeket csak ők láthatnak el. Az, hogy világiak lássanak el plébániákat, meglátásom szerint tévút. Akkor semmi sem fog megkülönböztetni minket római-katolikusokat az eretnek neo-katekumenális úttól, ahol a katekéta vezeti a közösséget, míg a pap csak arra van, hogy elvégezze azokat, amiket csak ő végezhet el. Megértem Veres püspök atya felhívását, de RADIKÁLISAN (RADIX = GYÖKÉR) KELL VISSZATÉRNI A KRISZTUSI ALAPOKHOZ, ÉS ONNAN ÚJRAÉPÍTENI EGYHÁZUNKAT, HITÜNKET. Mert egyébként tévúton járunk, mint a "Plena communio" by Tomka atya közösség képével. EGYBEN biztos vagyok. Ha az egyház, a püspökök visszatérnek a Krisztusi tanítás gyökereihez, és nem üldözik a tradíciót, akkor a helyzet ugrás szerűen fog javulni, a paphiány csökkenti.
2017. február 7. "Szent Romuald apát ünnepén"

In Christo et Maria [Krisztusban Máriával]
Apologéta
"Egy világi hittanár"
apologetica.hitvedelem@gmail.com

Gábornak válasz

(Pávell Márta, 2017.02.06 08:05)

Kedves Gábor
Abszolút egyetértek Önnel, mi is így gondoljuk. Hogy az igaz szólásért mit kapunk..., már NE érdekelje.
Idézet drága Avilai Szt. Teréz lelki anyámtól " Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen, minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. HA Isten a tiéd, semmid sem hiányzik:
ISTEN EGYEDÜL ELÉG!
Sok szeretettel köszöntjük, köszönve a sorait Márta/SASok

Re: Mit tesznek a papokért?

(Rizmayer Péter, 2017.02.05 11:26)

Tisztelt Fülöp Ákos Atya!

Válaszolva az Ön hozzászólásához, amelybe azt kérdezi, hogy - idézem - : "Mit tesznek a papokért? Milyen visszajelzéseket adnak nekik? Biztatják őket?" írom, hogy mióta az AQUILA megvan, közel 29 éve, szinte minden évben megszólítottunk egy papot több-kevesebb sikerrel, és ezt a tevékenységet mai napig végezzük. Mindig is nyitottak voltunk. Szeretném arra is felhívni a figyelmét, hogy ugyanennyi ideje folyamatosan tanítunk (korrepetálunk) szegényeket és látogatunk kórházban fekvő betegeket munka és család mellett. Ezt nem önsajnálat céljából írom, ezek a száraz tények. Felhívom a figyelmét Pável Márta írásának kezdésére: A hír végtelenül elkeserítő. Azt gondolom, hogy ebben egyetértünk. Ahogy biztos vagyok benne, hogy abban is, hogy semmilyen színvonaltalansággal nem alkudunk meg. Mi is az Egyház részei vagyunk. Amit szeretnék, az a belső megújítás, együtt. Miért ne lehet az, hogy egy olyan modellt állítunk fel, amely működik? Miért nem lehetséges az, hogy az egész Egyház megújítása Magyarországról induljon el? Ahogy Pával Márta írta levelében, nyitottak vagyunk az eszmecserére.

Üdvözlettel:
Rizmayer Péter,
az AQUILA tagja

Re: Re: Mit tesznek a papokért?

(Fülöp Ákos, 2017.02.05 19:56)

Kedves Péter!
Nagyra értékelem a betegek látogatását. Azt is tudom, hogy korrepetálnak gyerekeket.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy évente 1-2 pap meglátogatása kevés. Rendszeres kapcsolat kellene papokkal. Persze nem lehet "minden" pappal, de kellene legyen a közösség közelében olyan pap, akivel rendszeres a kapcsolat. Abban a közösségben, ahol én otthon vagyok, ízt tapasztalom meg, hogy fontos vagyok a számukra.
A közösség életének kell legyen gyümölcse. Nem csak a szolgálatban. Abban is, hogy házasságok születnek, keresztény családok alakulnak.
Abban is, hogy keresztény elvek szerint élik az életüket, akkor is, ha a világ más sugall.
Keresnünk kell a megoldásokat. Meg kell találni azokat a híveket, akik vállalják a plébánia közösség szolgálatát, függetlenül attól, van-e papjuk, milyen papjuk van. Persze, a plébánia mellett vannak közösségek, mozgalmak, olyanok is, amelyek nem a plébánia keretében működnek. De ezeknek az is céljuk kell legyen, hogy tagjaik a plébániába is bedolgoznak.
Úgyhogy hajrá, sok feladat van, az Egyház alapsejtjét a plébániát kellene megerősíteni. Ebben kellene a közösségeknek tevékenykedni.

Re: Re: Re: Mit tesznek a papokért?

(Rizmayer Péter, 2017.02.05 21:36)

Kedves Atya!
Köszönöm a levelét, de kérem, hogy a problémától és a megoldástól ne térjünk el, ez nem rólunk szól, hanem az Egyház jövőjéről. Illetve kérem, hogy mentsem meg az olyan egyszerű retorikai fordulatoktól, amikor először dicsér, utána pedig számon kér. Beszéljünk egyenesen.
Kérdésére válaszolva muszáj vagyok megkérdezni Önt, hogy miért gondolja azt, hogy rendszeresen pappal kapcsolatunk, tekintettel arra, hogy van. Rendszeresen ugyanoda járunk misére, ahogy ezt ma is tettük. Eddig legalább 19 atyával volt szoros kapcsolatunk, olyanokkal, akiknek misztikus lelkületük van, amilyenek mi magunk is vagyunk. Ez a kapcsolat nem „1-2 pap meglátogatása”.
Azt gondolom, hogy amit Ön leír, az kevés. Istenért égni kell, ahogy a nagy szentek tették. Ha Önök ezt megtennék, biztos vagyok benne, hogy ez a helyzet nem alakulhatott volna ki, nem lenne paphiány. Mi ebben tudunk együttműködni, ahogy Avilai Szent Teréz mondta, „Isten egyedül elég”.
„Úgyhogy hajrá.”
Tisztelettel:
Rizmayer Péter

Re: Re: Re: Re: Mit tesznek a papokért?

(Fülöp Ákos, 2017.02.06 07:58)

Kedves Péter!
Abból, amit írt az előző hozzászólásban, ez a kép alakult ki, de örülök, hogy vannak papok, akikkel szoros kapcsolat van.

Hogyan szólít, hív meg Isten papnak? Egyrészt titok. Időnként olyan háttérből érkeznek hivatások, amiről nem gondoltuk volna.
Másrészt viszont keresztény családi és közösségi háttérből. Olyan közegből, ahol fontos a hit megélése, és fontos a pap személye. Ahol pozitív képet látnak a papról. Nem csak a liturgiában találkoznak vele, hanem a mindennapi életben is, családi ünnepeken, zarándoklatokon stb.
Ezeket lenne jó erősíteni minden oldalon.
Imádsággal:
Ákos

miskolc

(gabor, 2017.02.05 22:28)

Igen, valóban súlyosak a problémák. Mondjuk nem kellett volna eltűntetni a katolikus pap szakralitását és nem kellett volna laicizálni őket. Egy hivő fiatal vajon miből meríthet? A szembemiséző asztal mögül vihorászó vagy éppen gitározó papok lelkületéből? Az Anyaszentegyház tekintélyét egymással versengve gőzerővel robolták le maguk a főpapok és az alsópapság jelentős része. A jelenlegi modernista egyházi vezetés biztosíték arra, hogy nem lesz semmilyen pozitív változás. Tudom, ezek után kapok majd hideget-meleget.... Lehet tradícionalistázni, triumfalistázni, lefebreistázni, tegnapról itt maradónak nevezni...

Megoldás a papi hivatásokért??

(Fülöp Ákos, 2017.02.05 06:30)

Szerintem nem megoldás, hogy kívülről delegálnak embereket a pap nélkül maradt falvakba. Sokkal inkább az lenne megoldás, hogy a faluból, közösségből bízunk meg valakit, aki összefogja a közösséget, vezeti az IGELITURGIÁT amikor nem jut el a pap az adott faluba. (nem is értem, hogy katolikus hittanárként hogyan írhat le olyat, hogy civilre misemondást bízni ... )
Egyébként pedig nem felszámolásról van szó, hiszen a templom megmaradt, a pap továbbra kis kijár, ugyanúgy, ahogy eddig, ugyanis ezekben a falvakban hosszú ideje nem él ott a pap.
Hallottam a sokféle szolgálatukról. De hadd kérdezzem meg, közösségükből hányan mentek el papnak vagy szerzetesnek? Hányan alapítottak márt családot, és ebből hány gyermek született?

Panaszolja, hogy a papok kiégtek. Mit tesznek a papokért? Milyen visszajelzéseket adnak nekik? Biztatják őket? Tudják, hogy pl. vasárnap hol, kinél ebédelnek? Meghívják őket családi ünnepre?

Az is kérdés, hogy vajon ez eredeti felhívást olvasta-e, vagy csak az újság gúnyolódó, rosszindulatú cikkéből tájékozódott. A cikk által leírt "elmormolt ima" hatása a fehérvári hasonló kezdeményezés megmutathatja. Talán erről is tud...

Imádsággal
Fülöp Ákos plébános

Re: Megoldás a papi hivatásokért??

(Marton Janka, 2017.02.05 10:20)

Tiszelt Atya,

egyike vagyok azoknak, akiket levelében megszólított, így engedje meg, hogy írjak pár sort. "hadd kérdezzem meg, közösségükből hányan mentek el papnak vagy szerzetesnek? Hányan alapítottak márt családot, és ebből hány gyermek született?"
Igaz, nem mentem el apácának és csak egy gyermeket szültem, ugyanakkor 20 éve Istennek szolgálok számos módon az emberek között. Nagyon sajnálom, hogy ez alatt az idő alatt azt tapasztaltam, hogy a papság nagy része, tisztelet a kivételnek, nem hogy segítette volna ezt a munkát, hanem még akadályozta is. De mivel nem nekik szolgálok, hanem Istennek, ez nem torpantott meg, azt viszont sajnálom, hogy az egyházunk nem tiszteli a jól működő példákat.
Miért nem azt kérdezi meg, hány haldoklónak adtunk lelki segélyt? Hány gyeremeket segítettünk? Hány ember kapott lelki vigaszt vagy útmutatást? Azért, mert nem szerzetesként tesszük ezt, már nem is értékes? Vagy mert ahelyett, hogy otthon három gyerekre mosnék-főznék, mások gyerekeinek segítek, sokkal többnek, akiket így talán Isten felé lehet terelni, ez Önök nem számít?

Veres András püspök Úr körleveléből: "a közös imaalkalmakkor is rendszeresen kérjék az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába"; "Bízom benne, hogy a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talál a papság és a hívek körében, és kitartó közös imádságunk meghallgatást nyer Istennél!"Az ügyfélszolgálaton, ahol a megélhetésemért napközben dolgozom, a fennmaradó időmben Istennek végzett munka mellett, soha nem kérdezték meg az Ügyfeleket a főnökeim, hogy az ügyfelek mit tettek értem. Azt viszont számon kérték, én mit tettem értük. Ha azt válaszolnám: imádkoztam Istenhez, hogy többen legyenek, és nála reklamálnék, miért nem küld többet, azt hiszem, joggal néznének rám furcsán.
Őszintén szólva, számomra ez nagyon furcsa hozzáállás. Fogjuk Istenre, miért nincs több pap? Vagy ahogy Ön tette a levelében, kérjük számon a híveket? Ahelyett, hogy megnéznék, miért nem működik a rendszer és örülnének, hogy vannak még akik Krisztus ügyét a szívükön viselik? Ha ez egy vállalat lenne, ilyen politikával már tönkrement volna. Kérem, lássa meg, hogy nem magukat bántjuk, Önök se ezt tegyék, hanem papság és civilek összefogva, Krisztusért szeretetben dolgozhassunk azon, hogy Krisztus műve újra felvirágozhasson. Én bizonyos vagyok ebben, hogy ez nem Istenen múlik, csakis rajtunk. A mi munkánkon, a mi összefogásumkon, ahol nem kereshetjük a magunk érdekeit, csakis Istenét.
Tisztelettel, Marton Janka, egy Krisztushívő

Re: Re: Megoldás a papi hivatásokért??

(Fülöp Ákos, 2017.02.05 20:05)

Kedves Janka!
Azért ezt kérdeztem, mert a papi hivatásokról van szó.
De azért is fontos kérdés, mert hivatások akkor lesznek, ha kereszténycsaládokban gyermekek születnek. Van is itt a plébánián két komolyan hívő család, összesen 11 gyermekkel. Közülük 3 még egyetemista korú. A maradék 8 gyermekből 2 házas, és 3 unoka van.
Emellett van 8-10 olyan fiatal, akik járnak plébániai programokra, 40 év körül vannak, és nincs még saját családjuk.
Azt hiszem, valahol itt van a legfőbb probléma. Nem csak a papságot nem vállalják sokan, hanem családot sem. Persze tudom, sokféle oka van ennek. De ezért fontos kérdés, hogy egy komoly keresztény közösség mennyire tud hatni tagjaira, hogy keresztény családot alapítsanak.
Szeretettel
Ákos atya

Re: Re: Re: Megoldás a papi hivatásokért??

(Marton Janka, 2017.02.05 21:13)


Kedves Ákos Atya!
Köszönöm válaszát.
Amennyiben a mi közösségünkre gondolt, mi, mint Krisztus hívők magántársulása, világban élő szerzetesi fogadalmat tettünk, és mindamellett, hogy tiszteljük a több gyermeket nevelőket, ahogy azokat is, akiknek Isten egyedül elég, és nálunk is vannak gyermekes családok, első sorban arra törekszünk, hogy Istennek szolgálhassunk az emberek között. Isten hívására ennek szenteltük az életünket. Mi erre az életformára tettünk fogadalmat. Kapcsolatban vagyunk pappal és járunk rendszeresen misére, ám szerkezetünkön nem kívánunk változtatni, mert ez így, 29 éve, működőképes!
Lehet, hogy ebben a modellben több hívő lenne megszólítható az Istennek tett szolgálatra?
A paphiány azért katasztrófa, mert így a Krisztus ügyét teljesen Istennek elkötelelezett szolgálók száma csökken. Ám ha valamilyen formában a laikusok felé a papság nyitottabb tudna lenni, akkor számának csökkenését pótolhatná - Márta cikkében leírt modell szerint - a nem klerikus hívők munkájával, lelkesedésével, elfogadva, hogy ők is teljes szívvel, lélekkel, egész életükkel szolgálhatják Istent és tehetnek a többi emberért, és elfogadnák az ő Istenszolgálatukat is TELJES értékűnek.
Istenben szeretettel, Janka