Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Isten igája

2011.04.11

 Isten igájáról

 

28 Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. 29 Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek {Jer 6,16}. 30 Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.

(Mt 11 28-30)

 Ha ezt egy átlagos hívőnek felolvasom, azt fogja mondani: „Na persze!”. És nagyon sokáig tartana, amíg elmagyarázom neki, hogy mennyire igaz ez; amikor az ember lelkesedik Istenért, és azt mondja, hogy én Érte mindenre képes vagyok!

A keresztúton, pénteken az első állomásnál azt kérdeztem magamtól: „tudnád-e Neki azt mondani, hogy állj el félre, én végigviszem helyetted az egészet!” És tudom, hogy nem tudnám mondani. Mert az ember gyáva! Mert lehet, hogy a második vagy a harmadik állomásnál, mondjuk, amikor először elesek a kereszttel, akkor feladnám. Mert ahhoz valakinek Istennek kell lennie, hogy ezt kibírja, ne adja fel.

Azt mondja Jézus: „az én igám édes és az én terhem könnyű.” Azt is mondja: „ én felüdítelek titeket.” Igen, itt kettős dolog van. Egyrészt azt mondja, hogy adjuk át a terheinket! Ami szinte minden embernek tetszetős, ahogy mi (is) minden este imánkban átadjuk. De lehet, hogy nem mindenkinek könnyű feladat maga az átadás sem, mert annyira ismeri magát, tapasztalatból tudja, hogy lelkileg diffúz és nem sikerül száz százalékig átadni a földi lét vonzatait. Pedig (látható, Ti emberek) fáradtak vagytok, elesettek vagytok, nyomorúságosak vagytok, megcsalatottak vagytok, stb. Mindezt tiszta szívből adjátok át Jézusnak! Igen, az ember ilyenkor lerogy Krisztus előtt, és nem vár mást, minthogy megszűnjön. Mert valahogy annyira elege van, hogy nem is tudná másképp csinálni. Igen ám fordulat is lesz! Amikor az ember megkönnyebbül, elmúlik a nehézség, kijön a pocsolya alól, levegőt kap Isten Világosságát lélegzi be, akkor az embernek azt mondja Jézus: „Nos, akkor most vedd az igámat a nyakadba, én indult a testvéreidét!”

Mi ez az iga? Mit érthetünk ezen, hogy „vegyétek magatokra igámat”? Mondjuk a többi ember üdvözítésének segítését. A többi vándorló, nyomorult emberben kell felfedezni azt, hogy benne is Isten lelke van. Ez elég nagy iga! Mert ha te már le voltál dugva a mocsárba, és most ki tudtad dugni a fejedet, fel tudtál merülni- az nagyon jó…-, viszont akkor azt mondja  Isten neked, hogy vedd fel az én igámat a nyakadba. Ez azt jelenti, hogy már elméletileg jó helyzetben vagy…, mehetsz haza Istenhez, csak előtte még pár embert húzzál ki még a pocsolyából.

Nekem semmi nem esett annyira nehéznek, mint mikor 10-15 éve úgy éreztem, galoppozom haza Isten felé, minden nagyon jó volt, mint ahogy mondja: „én felüdítelek titeket”, mindent odaadtam Istennek; és akkor egyik éjjel azt mondta: „Eddig két kézzel húztalak, mostantól csak egyel foglak. A másikkal te húzod a többieket!” Na, itt jött az iga felvétele!

Te aki eddig nagyon könnyen jöttél, de amikor elkezdesz bánkódni egy vak ember élete fölött, vagy épp tehetetlen vagy valakivel, akinek segíteni akarnál,  lehet, hogy éppen saját magaddal szemben - mert néha visszalopja a világ, talán nem is csúnyán, hanem szépen magát -, akkor az az iga tényleg tehernek tűnik, nem édesnek. Ha visszafelé nézel a földre, komoly kísértésnek teheted ki magadat. De ha az ég felé nézel, és ez már az Isten szolgálata, akkor ez édes igává válik. Akkor már azt mondod: „én nem is akarok más lenni, csak befogva lenni Isten jármába. Húzni azt a szekeret, amire ráülnek az emberek, és hazamennek a másik, az Isten világába, létbe.

Mégis: pénteken megdöbbentem azon, hogy milyen gyáva vagyok! Itt volt ez a vak ember, itt voltak azok az emberek, akiknek a közösségét ellehetetlenítették, ők messziről idejönnek hozzánk lelki gyakorlatra, és akkor hirtelen megrémültem: „Édes jó Istenem! Alkalmas vagyok erre, meg tudom tenni úgy ahogyan Neked megfelel? Elfogadom, hogy még intenzívebben dolgoztatsz, de félek.”

De miért kell ezen megijedni? Mert piskótából valók vagyunk! Mert bár nem változna semmi, az emberben mégis az a kis földi nyomorúsága benne van, talán a kényelemszeretete, talán a lelki csirkesége. Pedig tudod, hogy meg tudod már tenni! Tudod, hogy az Isten befogott az igájába – és el is fogadtuk, éppen ezért Ő - hajt, noszogat, hogy menjél. És szeretettel csapkod, mert nem kényszerít rá, hogy csináld, csak eléd rakja a lehetőségeket, a szomorú, Isten után vágyódó emberi szemeket. És ha eléd rakja, már nagyon is tudod nem alhatsz, már nem tudsz mit csinálni! És ha nem vagy galád és lelkiismeretlen, akkor menni fogsz, és csinálni fogod azt, amit drága Jézus vár tőled.

Itt most már csak valóban rajtunk függ, hogy az Isten terhe igának tűnik, vagy édes tehernek. Ha nem nézünk vissza a földre, és egyre jobban szeretjük az Istent, akkor fütyörészve és dalolva visszük az igát. De ha közben - akár  változó erővel- a Földet nézzük és magunkat sajnálgatjuk, akkor bizony-bizony nyomorúság lesz ez az egész, és nem is fogja így valaki sokáig húzni. Ez az igahúzás már olyan teherré válik, amit abba fog hagyni az Isten felé nyiladozó ember, mert közben kiderül, hogy nem volt elég önzetlen, feltételen Isten utáni vágyakozás és szeretet benne. Ekkor a nyomorúságos emberként, akinek meg volt adva ez a végtelen isteni lehetőség, csődöt mondasz. Tévesen, akkor már csak magadat fogod sajnálni,  hogy ezt nem bírod tovább, pedig amiért sajnálni kellene magadat, hogy eldobtad a Végtelen Isten gyerekségét, Jézus barátságát,a transzcendens létbe való lassú visszaszivárgás lehetőségét.

Testvéreim soha nem késő újrakezdeni, soha nem késő Jézus Krisztusra nézni, szeretni! Kérem, tegyétek meg!

 

                Pável Márta hittanár 2011.04.

 

A mappában található képek előnézete életünk

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.