Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogy ne kövessünk el vétkeket embertársaink ellen Idősek és fiatalok viszonya

2018.06.05

Pável Márta

Hogy ne kövessünk el vétkeket embertársaink ellen Idősek és fiatalok viszonya /Amiket leírtam magam is tapasztaltam: tanárként, lelkisegélynyújtásban, vagy szülőként./

Van egy természetes sor, amiből a jogok mellöl a kötelességek már hiányoznak: Előbb a szülő feladatairól: a születéstől a felnevelésig. A szülők gondoskodnak az életben tartásról, a neveltetésről, a kitanításról, üdültetésről, majd segítenek lakást venni, az életbe gyökeret verni. A fiatal elfogad mindent, amit a szülő kínál vagy kínálni tud, vagy csak szeretne, mert nincs többre módja. A gyermek minél szélesebb körbe kerül, annál inkább viszonyítgatni kezd, melyik társának megy jobban. S mivel ma nagyon nagy a sznobság, kiéleződöttebb ez a dolog. S ha gyermek nem márkás cuccokban jár, gyakran előfordul hogy a többi kinézi. Ha nem úgy nevelték, hogy elfogadja, hogy ez nem lényeg, ha nem elég benne a szeretet, ha nem tiszta a lelke, és nem elég hálás a gyermek, akkor elégedetlenkedik, sőt akár leírja a saját szüleit, „csak ennyire voltatok képesek”. De ne rohanjunk ennyire előre. A gyermek növekszik, iszonyú sok hatás éri, és ez befolyásolja az erkölcsi milyenségét is. Sordöntő lehet a barátok, haverok minősége, az iskola szintje stb. Lassan, amit a szülő addig nevelt – ha nevelt, mert ma rengeteg neveletlen fiatal van, akik csak úgy nőttek mint a bozótosban a bokrok –, módosulhat vagy így vagy úgy, de ebbe nagyban belejátszik a gyerek qulitása is. Van egy fogalom, ami kiveszni látszik, ez a hála. Már a mai szülők esetében is egyre kevésbé él a saját szüleik felé, és az átadandó példa már negatív. De azért még maradt egy hálás kisebbség is. Miért kellene hálásnak lenni? Sokszor hallom, „nem én akartam megszületni”. (Valóban nem Te akartál….?) Vagy „ha ők akartak, itt van, lássanak el”. Vagy „van elég pénzük, több is mint nekem, legyenek boldogok vele, de engem hagyjanak békén élni. Majd időnként meglátogatom őket, és nyomok erősen szelektált morzsákat az életemből, annak is örülni fognak, hiszen amúgy sincs már elég információjuk rólam.” Ez az utóbbi nézet, vélemény kezd általánossá lenni, ami rendkívül sajnálatos. Igaz, joguk van a fiataloknak a saját titkaikhoz, életükhöz, de akik eddig elsegítették, mindent odaadtak, azoknak is járna, hogy ne kivetettek legyenek egy lelki pusztába, akinek kegyelemből néha odavetnek egykét „morzsát”, és akik valójában szeretetlen megnyilvánulásokban, magányosan élnek. De ott vannak az egyéb nevelők, tanárok stb. Feléjük is fontos lenne a hála, de a mai diákoknak eszükbe sem jut. Ma úgy gondolják, ez a szakmája, kap fizetést, és ennyi. Hát nem ennyi, a tudás és a nevelés, a szeretettel növelés két dolog, s az utóbbit nem lehet tanulni, azt szívből kell tenni. S ha rosszul nyúlunk a szülőkhöz, nevelőkhöz, elmegy a kedvük az egésztől, nem látják értelmét, hogy a kötelező tananyag mellett a lelküket is kiadják. Lassan az oda-vissza viselkedés miatt, ott tartunk, hogy szívtelenné válik az egész társadalom. A hála sokszor kötelességi szinten, lélek nélkül történik, ami a szívét-lelkét kiadó szülőnek néma könnyeket okoz, s semmit sem tehet. Másik kérdés, tudnak-e a szülök, a nevelők, az idősek úgy viselkedni, hogy a jószándékú fiatalnak vonzó legyen. Sajnos itt is bajiok vannak, mert már ők is olyan viszonyok közt nőttek fel, hogy ez nem nevelődött beléjük. A fiataloknak viszont nem kellene őket kiiktatni az éltükből, a sarokba lökni, „jól van, mit ugrálsz”, „örülj ,ha menni tudsz”. Vagy ilyeneket hallani: „mit akarja nekem osztani az észt, én önálló vagyok, meg vagyok nélküle is”. Az sokszor a fiatalabbnak eszébe sem jut, hogy ez az idősebbnek életben tartó tény, 3 hogy ő is kell, egy cél, hogy átadja amit tud: a bölcsességével, megfigyeléseivel stb. segíthessen, így fontosabbnak érzi magát, mint egy sarokba lökött rongy. Megfigyeltem; egy jól előadott, igazi, régi tanulságos történet nagyon nagy hatással lehet a fiatalokra. Másik kérdés beszélgetnek-e egymással a nemzedékek. Van amikor az idősebb nagyon szeretne jó pár dolgot elmesélni, átadni, de a fiatal nem ér rá. De az is előfordulhat, hogy a fiatal szívesen elmondaná a napi dolgokat, történéseket egy szülőnek, nagyszülőnek, ha érdeklődéssel meghallgatná. Pedig ezek a beszélgetések rendkívül fontosak és meghatározók lehetnek az életükben. Régen, amikor egy fedél alatt éltek a szülökkel, nagyszülökkel sokszor a dédszülökkel is, sokkal telítettebb volt a lelki élet, óhatatlanul is átmentek azok az infók is, amik később aranytartalékká váltak. A bölcsesség, az egymáshoz való szeretetteljes viszony mind a motiváló erő volt. De a kis lakásokkal és a köztük lévő sokszor pár száz km kivett minden családi kohéziót. Egymáshoz való viszony: fiatalok és idősek Kölcsönös szeretet és tisztelet kellene. Nézni kellene a kifáradt, már mindent odaadott idősebb szülő, tanár stb. lelkiségét, ahogy vágyik egy kis könnyebbségre, vidámságra, hogy vele is legyenek a fiatalok, hogy akár bohóckodhasson velük. Ez igen sokszor nem valósul meg. Sok fiatal úgy gondolkodik; minek, nincs időm rá, én önálló vagyok, nem kell nekem senki beleszólása, tanácsa, főleg nem, hogy a hátamon púp legyen. A durva, tapintatlan elutasítás – amikor jelzi az idősebb, hogy részt szeretne venni abban az életben, amit ő is, igy vagy úgy, de elősegített…–, az idősnek nagyon összetörő és fájdalmas. Mikor ezt megélik olyan, mint egy ostorcsapás, amit a nyitott, vágyakozó szívükbe vágnak bele. Ebbe szinte beleroskad, és előbb öregszik mint kellene, hiszen fokozatosan, kegyetlenül tudatosítják vele, rá már nincs semmi szükség , minek is kell tovább lennie. Ha a szülő el szeretne menni gyermekéhez vagy unokájához, anonim módon jelzik felé: pár nap elég lesz belőle. Sokszor mondják is, menjen haza, jobb neki, hiszen egész nap nincsenek otthon, mit is csinálna egyedül, mikor otthon a szomszéddal tud beszélgetni. Ja, de nem a szomszéddal akarna, hanem a saját vérével, akik meg nem akarják. Nos, ez hálátlanság, eszébe sem jut a felnőtt „gyereknek”, hogy a mamának, papának este elhangzó egy-két mondat is a világot jelentheti. De sokat nem mondanak előtte semmit sem, nehogy kombináljon, rágódjon rajta…, netán kérdezzen…, az idegesítő, mert még beszélni kellene a szülővel…! Inkább amit lehet, elhallgatnak. Így megy ez manapság. Mi a teendő? A fiatalok gondolkozzanak el ezeken a sorokon. Egy biztos, a feldobott kő leesik, vagy másként a bumeráng visszatér. Ki mit tett, utol fogja érni előbb vagy utóbb, de biztos lehet benne mindenki, hogy nem kerülheti el tettei gyümölcsét. Az időseknek magam csak Istent tudnám ajánlani. A lelki megkeseredés nem lehet cél, és nem is hasznos, rövidíti az életet. Mivel tenni már semmit nem tudnak, a dolgok megváltoztatása már lehetetlen, de a találkozó Istennel egyre közelebb van, így teljesen felé kell fordulni, mert Nála van a béke, a nyugalom és az öröklét.

Sík Sándor vers részlet

II. A csendességről

Ülj mellém, Uram, jöjj és fogd meg csendesen Türelmetlen, ideges két kezem. 4 Szűnjenek egyszer fogni, motozni, írni, alakítani. Kulcsolódjanak nyugalomra békén, Legyenek egyszer magukért és érted. Jöjj, csókold meg a szememet, hadd szűnjék egyszer nézni és kutatni, Csukódjék nézni békén befelé, Látni magát és téged. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Cikk

(Sas, 2018.06.05 17:09)

Nagyon elgondolkodtatò, köszönöm!