Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyászol az ország, nem hozhatjuk vissza a gyermekeket

2017.01.23

Gyászol az ország, nem hozhatjuk vissza a gyermekeket

Forrás: INDEX

„Olaszországban, a szerencsétlenségben legkevesebb 16-an meghaltak és 26-an megsérültek. …a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai utaztak”

Az AQUILA Párt tagjai mélységes megrendülésüknek és az elhunytak miatti fájdalmuknak adnak hangot, és a szülők és hozzátartozók, iskolatársak fájdalmában osztozunk.

Amit mi tenni tudunk, holnap az egész keresztény hívő közösségünkkel a legodaadóbb szívvel Istennek adjuk és Fényét kérjük az elhunyt lelkekre, és az itt maradt fájdalomban vergődőkre is.

Imánkat megtettük. Jézusnak adtuk az összes távozót és kértük, fogadja be magához akkor is Őket, ha eddig nem Vele éltek. Kértük bocsásson meg nekik az összes bűnüket és mehessenek Hozzá a Fénybe.

Sík Sándor
Csak eltűnődöl csendesen
Tűzben a vonat, tűzben a mező,
Zengő zsarát hull.
Már nem is tudod, merre az elől,
Merre a hátul.
Már nem is érzed: igent vagy nemet
Dobol a véred.
Már nem is érted: meddig a halál,
Meddig az élet.
Csak azt tudod, hogy már nem is tudod,
Azt, amit régen.
Csak eltűnődöl csendesen
A mindenségen.
Találgatod, hogy merre van
Eleje, vége.
Egy ismeretlen mozifilm
Kiszakadt töredéke.

Pável Márta20160422_152027.jpg
2017.01.21.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.