Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pável Márta Akik elhagyják az országot, szerencsét próbálnak…

2017.03.07

Pável Márta

Akik elhagyják az országot, szerencsét próbálnak…wp_20131026_045.jpg

Szeretem a hazámat, s ha külföldön vagyok, 3 hét múlva el kezd belül valami fájni, ami egyre rosszabb lesz, és haza kell rohannom. Ez a honvágy. Így nem is értem, hogy tud valaki innen végleg elmenni, hogy tudja a beültetett fát gyökerestől kitépni, az már nem lesz olyan, mint az eredeti. Tudom; itthon több munkahelyre van szükség, és jobb bérekre. Ezért mindenkinek tenni kell, nemcsak a sült galambot várni.

Utálom azt a kárörömet, amit az ellenzék képviselői a kivándorlással kapcsolatban előadnak. Megy a bujtogatás, s az emberek el is mennek /okkal, vagy alapos ok nélkül/ külföldre munkát keresni. Itthon pedig a sok hazafiatlan liberális még direkt cukkolja az embereket, hogy menjenek, milyen jó lesz nekik odakint. Ennek nem sok értelme van, és azok az emberek, akik kint lesznek gyökér nélkül – soha nem fogják bevallani, hogy nem lett jobb –, azok nem biztos, hogy sokkal boldogabbak, mintha itthon lehettek volna.

Akik elhagyják az országot, sajnáltatják magukat, meg a szüleik is. Napokban olvastam egy nyílt levelet Orbán Viktornak címezve, ami eléggé nyálasra sikerült. Nem írtam vissza – pedig belül mondtam a magamét…–, nem akartam direkt balhét, de most szóvá teszem: (A sorsunk eldöntője mindig szemben áll velünk a tükörben, ez egy alapigazság, még ha fáj is…!) Levelében az anya meghatottan – mindenki hibás csak ő nem… – elmondja, hogy már 3 vagy ki tudja, hányadik gyermeke megy külföldre dolgozni, és most nekik is utánuk kell menni. Mindenért csak Orbán Viktor kárhoztatja.

Megjegyzem, mi az AQUILA párt vagyunk, és nem Orbán Viktor védője, sem gyámja. Ugyanakkor nem hallgatom el a véleményem. Gondolom, akikbe a szüleik nem neveltek kitartást, hazaszeretet, tenni akarást, akik a könnyebb utat választják, azok menekülnek!  Viszont ezért nemcsak az Orbánt kéne okolni a szülőnek, hanem saját magát is, hogy így nevelte a gyerekét.

Ma olvastam, hogy ez meg ez a színész, direkt nem írom ki a nevét, elmegy külföldre. Megvallom, nem is olvasom el, miért, nem érdekel, a kaptafa ugyanaz. Az illető színészről látszik, illetve tudom róla, hogy hol alkoholista, hol nem annyira. Jelleme elég szétszórt, szélsőséges, elég szenzitív, még jó színész is, viszont sehol sem jó neki. Az ilyen ember menjen – egy bölcs mondta; minden ember magával viszi a bajt, az esőfelhőit…–, nem futkosni kellene, hanem belül rendet tenni! Borítékolom, ugyanezek a problémái lesznek külföldön is, maximum nem tudunk róla, mert hiúságból nem fogják elmondani. Külföldön, ha majd megteszi azt, amit itthon is meg kellett volna tennie, akkor esetleg jobb lesz neki. De saját bőrükből keveseknek sikerül kibújni.

          Volt egy közeli ismerősöm, aki a férjével együtt lusta volt dolgozni, a munkahelyen igazán kényelmesen elvolt, de erősen váltogatott, és mindig a könnyebb út felé ment. (Magyarán elment volna a munka temetésére.) A férfi is a hasonlóképpen viselkedett, azzal együtt nem éltek rosszul, mert ügyeskedtek hol ebben, hol abban. Egyszer szólt, hogy kiköltöznek Amerikába, mindent eladtak. Csodálkoztam. A hölgy Amerikában munkát vállalt egy családnál, ahol naponta két és fél órát utazott New Yorkban, és legalább napi 9-10 órát dolgozott/itthon a 8 órától is haldokolt/, és heti két nap volt az, ami az övé volt. Bérházban laktak, majd amit itt eladtak, abból ott vettek egy faházat, ami nekik ’csudálatos’ volt. A férje buszvezetőnek állt. Tehát mindketten olyan munkát végeztek, amit itthon el sem vállaltak volna, de az ott nekik maga a ’mániás’ csoda volt. Meg kellett ideologizálni a döntésüket, s onnantól csak a rózsaszín, nyálas ömlengést hallottam Amerikáról. Egyszóval nagyon el voltak ájulva, hogy el tudtak menni a Grand Kanyonhoz, hát még jó hogy el tudnak menni, én is el tudok menni a Hortobágyra, ha akarok. (Sajnos – mivel kegyetlenül őszinte ember vagyok – ebbéli örömükben nem tudtam osztozni, csak néztem, mi bajuk van… így a kapcsolat kihűlt!)

Mindenesetre ezek azok az emberek, akik engem nem győztek meg arról, hogy el kell menni Amerikába, vagy bárhova. Nem hinném, hogy fel kell adni a hazánkat. Még egy eset; ismertem egy diplomás embert, aki jó képességű volt, de nem volt zseniális. Szintén elment Amerikába, igen keményen, szorgalmasan dolgozott, és magas pozícióba jutott. Igaz, több pénz, jobb körülmények stb. Direkt nem írom, hogy milyen téren, maradjunk abban, hogy egyetemeken is tanít. Ez az ember legalább nem hazudott, azt mondta, hogy nagyon nehéz odakint megélni, mert ha az egyetemen több a diák nem elégedett velük, vagy többet tudnak – mert esetleg éjjel az interneten valaminek utána nézett, és ezzel másnap ’megszívatja’ –, lepontozzák. Az egyetemi állása már ingataggá válhat. Nagyon készülni kell és naprakészen résen lenni.

Miért mennek még el innen az emberek? Van olyan is pl. egy hölgy, aki kifejezetten csúnyácska volt szegény, itthon nem akadt neki senki, pályázattal kikerült Amerikába, nem akar visszajönni. Anyagilag nem volt túl jól, kb. 20 éve 600 dollárért bérelt egy kis lakást, napi 1-2 dollárt költött ételre. Aztán több kapcsolat után hozzáment egy fekete bőrű férfihoz, egy gyereke született (akit nem tanít magyarul…) és szintén vettek egy faházat. Állítólag „boldog”, szerintem meg nem.

Az eddig leírtakból kiderülhet, hogy külföldön, még ha háromszor vagy négyszer annyi a fizetése van, akkor sem annyira szuper a dolog. Gondoljunk bele, Angliában egy bérelt lakás, ahol az ablakok nem egy tűzfalra néznek, a bérleti díja 3- 4 ezer euró havonta. Ez a hazainak 3-4szerese pont, mint a fizetések, és akkor a magas rezsiről, drága ételről stb. nem is beszéltünk. Ha kiszámoljuk, az eredmény nem olyan fényes, mint aminek elsőre látszik. Nem mondom, hogy nem megy jobban, de nem hinném, annyival, hogy érdemes legyen itt mindent felrúgni.

Hosszasan sorolhatnám, nagyon sok rossz példám van, de nem akarok unalmassá válni. Végezetül: ismerek egy jó képességű, diplomás kutató embert, aki Angliában él, és nagyon jó eredményeket ért el. Igazából professzornak kellett volna már lennie, intézetvezetőnek is, de csak helyettes lehet, mert külföldi, magyar, „bevándorló”. Ez felháborító, nem kimondva van így, csak a gyakorlatban.  

Itthon kellene rendet tenni, mindenkinek itthon kellene az asztalra csapni. Mindenkinek rendes fizetéseket és tisztességes munkát kell adni. Nem menekülni kell, hanem az országot kellene rendbe tenni. Már elindult valami, de ha nem lenne annyi kifolyatott pénz, kétszer vagy háromszor gyorsabban haladhatnánk. Országunk szép, jó adottságokkal rendelkezik.

Gondolt már arra valaki, hogy milyen gyökér nélkül élni egy országban? Tilos lenne a tanároknak iskolákban, egyetemeken a fiatalokat arra nevelni, ösztönözni, hogy külföldre menjenek (és semmiféle okuk ne lehessen erre, el kell küldeni őket, ha ezt teszik). Inkább meg kell mutatni a lehetőségeket! A szülők sem nevelhetnek hazaszeretet nélküli gyerekeket. Az lehet, hogy kimennek egy félévre, évre nyelvet tanulni, szakmai ismereteket szerezni, vagy körülnézni a világban. De mindenkinek itthon van a helye, itthon kell rendet tenni, itthon kell élni. Ha nem itt kellene élnie, nem ide született volna, ez ennyire egyszerű.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Hello

(Hello, 2017.03.09 09:51)

Nagyon jó cikk!

vélemény

(Balázs, 2017.03.07 21:33)

Nagyon összetett kérdés, sajnos nem egyszerű.

Egyetértek

(Nikodémus, 2017.03.07 21:27)

Köszönöm az írást, 100%-ig egyetértek vele!

vélemény

(Kinga, 2017.03.07 16:57)

Számomra is elképzelhetetlen lenne, hogy máshol éljem le a maradék életem, nem is vágyom rá. Én is úgy gondolom, hogy a legtöbb esetben az ember magán kell változtasson ahhoz, hogy az élete jobb irányba forduljon, a körülményeket csak kifogásnak használjuk...

Ide születtünk

(Olivarez, 2017.03.07 16:56)

Teljesen egyetértek. Valamiért ide születtünk, itt kell megoldanunk a problémákat. Elmenekülni nem lehet előle.

köszönöm

(Pável Márta, 2017.03.07 12:11)

Köszönöm a véleményeket szeretettel Márta

Cikk

(Sándor, 2017.03.07 09:41)

Mélyen egyetértek a cikkben foglaltakkal, itthon kellene az asztalra csapni, rendet tenni.

Budapest

(M GY, 2017.03.07 09:28)

Nyelvtanulás, szakmai tudás szempontjából nagy lehetőség, ha valaki külföldön tölthet egy kis időt. Azt azonban mindenkinek tudni kell, hogy sehol sincs kolbászból a kerítés, a lakhatásért, a megélhetésért mindenhol meg kell dolgozni.
Legtöbben akik külföldre vágynak, azok itthon is átlagon felül boldogulnak, csak mindig több anyagira vágynak.

..ez ennyire egyszerű

(Szági, 2017.03.07 09:23)

Száz szónak is egy a vége, teljesen egyetértek, az utolsó mondat egyszerűsége és igazsága szíven üt.